Ismertető:

Kikapcsolódás:

Látnivalók:




Bevásárlás Antalyában

Törökországból egyszerűen nem lehet valamit nem hazahozni. Egy közép európainak itt annyi egzotikus csábítás van, hogy bűn lenne nem hazahozni egy kicsit legalább abból a légkörből. Az országban több módszer létezik a vásárlásra. Meglátogathajta a rendes üzletek valamelyikét, elragadtathatja magát a bazár élő környezetével vagy engedhet valamelyik utcai árusnak.

Törökországban csak egyetlen szabály létezik a vásárlásnál. Alkudozni, alkudozni és mégegyszer csak alkudozni. Nem kivétel, hogy az először ajánlott ár a termék árának többszöröse. Legyen türelmes, a törökök sehová sem sietnek és élvezik az életet. Vegye úgy az alkudozást, mint egy játékot. Megtörténhet az is, hogy az eladó már messziről hívni fogja az üzletébe, kávéval, teával vagy más frissítővel fogja kínálni. Ha nem utasítja vissza, akkor ő azt is elvárja, hogy vegyen nála valamit. Ha a tárgy igazából nem érdekli és nem áll szándékában megvenni soha ne kezdjünk el alkudozni. Az alkudozás alól kivételek az élelmiszer üzletek vagy a szupermarketek a kötött áraikkal. De a piacokon és az utcai árusokknál bátran alkudozzunk.

Bevásárlóközpontok

A bevásárlóközpontokban megtalálható az Európában ismert összes márka. Ezeket néha elképesztően olcsó árakon kínálják, érdemes keresgélni a polcokon. Különféle nagyszerű ajándéktárgyak ejtik rabul a szemeket, és késztetik a túristákat vásárlásra. A nagyon népszerű, márkás termékek az eredeti ár 10-ed részéért már megvásárolhatók. Élvezhetjük a vásárlást az olcsó áraknak köszönhetően.

Piacok

A városban több felé is találunk kisebb piacokat, ahol a friss zöldségek és gyümölcsök beszerezhetőek. A hagyományos piactér egy nagy tér a városban, ahol a kereskedők felállítják a standjaikat és a vásárlók kedvükre böngészhetnek az áruk között. Az ilyen típusú piacok nagyon hosszú múltra tekintenek vissza, de még mindig elég sok működik belőlük a város környékén.

Régi bazárok

A török bazárok elvakítanak az igazi kelet légkörével, minden káoszával, hangzavarjával, illataival és színeivel, amelyek itt uralkodnak. Meg lehet találni itt a fűszerektől kezdve a helyi specialitásokon át a szőnyegekig mindent. Mint mindenhol, ahol sok ember gyűlik össze, - főleg turisták - itt is vigyázni kell a pénztárcánkra.

Törökország elsősorban kézzel szőtt szőnyegeiről híres. Eredetileg a nomádok szőtték őket és mint tetőt használták a fejük fölé. Máig él az a szokás, hogy a szőnyegre cipővel nem szabad lépni. Árusítanak gyapjú és selyem szőnyegeket a miniatűrtől az egész szobás méretekig. Vigyázzunk az ékszervásárlássl! Ha nem szeretnénk egy drága ékszer helyében egy másolatot hazahozni, akkor csak annál az eladónál vásároljunk, aki rendelkezik az aranyékszeres céhhez tartozást bizonyító tanúsítvánnyal.