Antalya a Török Riviéra Gyöngyszeme
Ismertető:
Kikapcsolódás:
Látnivalók:
Török fürdő, vagyis hamam
A muzulmán vallásban fontos szerepet kap a fürdés szertatása. Maga Mohamed próféta vallotta azt, hogy a tisztaság jó hatással van a nemzőképességre, és mivel azt akarta, hogy minél több híve legyen a mohamedánok szent napján, pénteken tisztasági fürdőt rendelt el.
|
A török fürdő eredete arra az időre vezethető vissza, amikor a törökök Anatóliába érkeztek, ahol találkoztak a bizánci és római fürdőkultúrával. Az itt talált hagyományt ötvözték a saját tradícióikkal és az iszlám vallás fürdőzésre vonatkozó előírásaival, így született meg a török fürdő, eredeti nevén "Hamam" (jelentése: meleget árasztó). A szeldzsuk törökök fürdői még építészeti megoldásaikat tekintve is a római fürdők mintáit követték, bár azokkal összehasonlítva ezek az épületek kicsik és egyszerűek voltak. Később, az oszmán korban a hagyományos török motívumok kerültek előtérbe. |
|
Az oszmán időkben a fürdők rendszerint nagy vallási komplexumok részeként épültek, melyeket adományokból hoztak létre. Ezekben a komplexumokban a fürdő mellett mecsetek, kórházak, iskolák és az egyházi emberek valamint a diákok szállásai is helyet kaptak. Egyes esetekben azonban különálló létesítményként épültek.
A Török Birodalom egész terültén épültek fürdők, a legtöbb természetesen a fővárosban. A legtöbb létesítmény hideg vizű források mellet jött létre, amelyek vizét felmelegítették, azonban egyik-másik fürdő meleg vizes források mellé települt. Ezeket "Kalipcsáknak" hívták. Az első Kalipcsát I. Murád szultán építtette Burszában 1326-ban, azt követően, hogy a várost elfoglalta a bizánciaktól, és az ottani római fürdőt lerombolta. Ez a fürdő a mai napig is üzemel.
A török fürdő felépítése
A fürdőbe belépve a látogató a kupolával fedett előcsarnokban találja magát, ahol egy ornamentikus díszítésű márványkút körül helyezkednek el az öltözők. A középső terem leginkább pihenésre, relaxációra szolgál. Innen lép a látogató a Hararetbe, amely a fürdő legfontosabb és egyben legforróbb, legnedvesebb helyisége. A Hararet négyszögletű, kupolával fedett csarnok, amelynek a sarkaiban kis pihenőhelyiségek vannak kialakítva. A falak mentén, a boltívek alatt díványok és felfrissülést adó csapok és mosdók találhatók. A padlót gyakran bonyolult ornamentikus mintákkal díszített kövek borítják. A csarnok közepén egy márványból készült, hat vagy nyolcszögletű emelvény képezi a fürdő "köldökét". Ezt a fürdő vizét melegítő rendszer felett helyezik el, így maga is felmelegszik. Ezen a kövön a vendégek pihennek, relaxálnak. Egy idő elteltével a személyzet egyik tagja lesúrolja az egész testüket, majd egy szappanos masszázs következik. Ezután hideg vízzel hűtik és tisztítják meg testüket.
A víz és a levegő felmelegítéséről a római fürdőkhöz hasonló rendszer gondoskodik.
Társadalmi szerepük a múltban
A múltban a török fürdők fontos társadalmi szereppel bírtak. Kortól, nemtől, vagyontól függetlenül mindenki látogathatta, a mindennapi élet és a török kultúra szerves részévé vált. Számos szertartás kapcsolódott a fürdőkhöz: a körülmetélés, az esküvő és a temetés.
Emellett fürdők a szépségápolás "iskolái" is voltak, ahol a test és a haj ápolását, a sminkelést oktatták, és a személyzet ilyen szolgáltatásban részesítette a vendégeket. A nők számára pedig gyakorlatilag az egyetlen hely volt, ahol társaságban lehettek. Ennek következtében gyakran itt választották ki fiaik jövendőbeli feleségeit.
Élettani hatásaik
Pozitív élettani hatásai miatt a népnyelv ezeket a fürdőket "csendes orvos"-nak nevezte.
Tulajdonképpen a Hararetben uralkodó magas hőmérsékletnek és páratartalomnak köszönhető izzadás, a testi és szellemi pihenés valamint a kezelések jártak egészségjavító és megőrző hatással. A súrolás, a szappanos masszázs, majd a tisztálkodás következtében a test megszabadul az elhalt bőrsejtektől, felfrissül a vérkeringése, az izmai ellazulnak. A magas hőmérséklet és a magas páratartalom miatt pedig elpusztulnak a testben található kórokozók.
A XX. század 2. felében modern fürdőszobák megjelenésével a török fürdők kora leáldozóban van, mivel a gazdagok már nem támogatják ezeket az intézményeket, a fenntartásuk pedig rendkívül költséges. Ennek ellenére ma is fontos részét képezik a török kultúrának.
